Hungarian (formal)Deutsch (DE-CH-AT)English (United Kingdom)Slovenčina (Slovenská republika)

Bor, mámor, Bénye – Fesztivál az erdőbényei kertekben

 
Tokaji borok, zempléni ízek. A helyi ízeket, a zempléni ételeket ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint a környező hegyeken termő szőlőből készült bort. Az az álmunk, hogy néhány év múlva a zempléni erdőkben termett gomba, a helyi gyümölcsből készült lekvár, a környező réteken gyűjtött kakukkfű, a szalonna, a kolbász, a juh- és kecskesajt ugyanolyan könnyen beszerezhető legyen Erdőbényén, mint egy palack jó bor. Eközben persze nyitottak vagyunk a világra, az újdonságokra is. Úgy gondoljuk, hogy az alapanyagok feldolgozásánál, az ételek elkészítése során bátran fel lehet használni a világban látott újításokat, vagy más vidékekről hozott ötleteket.
 
2009-ben amikor első alkalommal rendeztük meg a Bor, Mámor, Bénye fesztivált, gasztrobloggereket hívtunk meg, hogy újrafogalmazzák a zempléni, hegyaljai táj hagyományos ételeit. Idén neves hegyaljai, zempléni éttermeket hívunk, hogy megtudjuk ők mit gondolnak a helyi konyháról, a zempléni ízekről.
 
Zenei programból is színes lesz a kínálat. Igaz ezekért is sétálni kell majd egy kicsit: lesz akusztikus gitárzene, népdal, templomi kóruskoncert; több jazz koncert, fellép Tóth Viktor, valamint a Hot Jazz Band. A Bor, Mámor, Bénye családi program, így sok-sok gyerek részvételére számítunk. Őket Gryllus Vilmos koncertje, kézműves játékok, bohócok és hagyományos népi játékok várják.
 
Borászok: Ábrahám. Béres, Búza, Csiszovszki, Csite, H. Bardon, Homonna, Illés, Jakab, Karádi-Berger, Kerékgyártó, Olze-Vin, Vissy, Vivamus
 
Étterrmek és vendéglátóhelyek: Bényei Fogadó, Őskaján Restaurant, Mádi Kúria, Magita Étterem, Maminti Teaház, Oroszlános Borvendéglő, Sárga Borház Vendéglő
 
További Információk: 
 
 
Bor, Mámor, Bénye Egyesület
Ábrahám Enikő 
Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
+36 70 570 8496
 
Berger Zsolt
Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
+36 20 615 4797 
 
Sitku János
Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
+36 70 608 8783

 

 

Ossza meg másokkal az IWIW-en is! 

 


Oroszlános Borvendéglő, Tállya | Powered: Joomla! | Created: webszter | Design: ratsy