II. Rákóczi Ferenc fejedelem tállyai birtokának terméséből készült borral ajándékozta meg XIV. Lajos francia királyt 1703-ban (Magyar Nagy Lexikon). Ekkor jelenik meg a tokaji a versailles-i udvarban, és a Napkirály a következő szavakkal fejezte ki csodálatát iránta: „A királyok bora, a borok királya.” Így indult a tokaji bor hódító útjára egész Európában és vált Nagy Péter cár, Katalin cárnő, II. Frigyes, Voltaire, Goethe, Schubert és még nagyon sokak kedvelt italává. A borvidék 1737 óta élvez védettséget, amikor egy titkos császári rendelet a világon elsőként zárt borvidékké nyilvánította. 1772-ben megszületik a borvidék dűlőbesorolási rendszere, szintén elsőként a világon. Az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezrede tartó egysége miatt az UNESCO Világörökség Bizottsága a Tokaj-hegyaljai borvidéket 2002-ben mint kultúrtájat felvette a világörökségi listára. A történelmi borvidék egyik legjelentősebb települése a hajdani pompás mezőváros, Tállya.

 

 

A Tokaj--Kassa--Tarnów közötti kereskedelmi és sószállító út -- a történelmi borút -- mentén, a Szerencs-patak völgyében fekvő település határai már a középkorban kialakultak, területe a határperektől és a legelőbirtoklási viszonyoktól függően 6000-6600 katasztrális hold között ingadozott. Tállya a hegyaljai borkultúra XVI--XVIII. századi virágzásának köszönheti hírnevét. A szőlőművelés hagyományai azonban régebbi időkre tekintenek vissza, hiszen a történelmi források tanúsága szerint a település lakóinak már 1275-ben bortizedet kellett fizetniük a püspöknek. Tállya a XVI. század végén házasság révén Rákóczi Zsigmond tulajdonába került. Ekkor már az övé volt Szerencs is, ahonnan nagy mennyiségű bort szállított Lengyelországba – évente 5-600 hordóval. 1650 körül Lórántffy Zsuzsanna számára építettek a hajdani vár romjaiból gazdasági épületet, a templomokat és magát a várost pedig védőfallal kerítették körül.

Tállya szépen gyarapodott a XVII. század folyamán. A szőlő- és borkultúra virágzása együtt járt a lakosság rendszeres cserélődésével, sajátos népességkeveredéssel, a birtokok gyakori tulajdonosváltásaival, az extraneus (idegen) birtoklás következményeivel. Az „idegenek” között szép számmal birtokoltak szőlőt Tállyán a szomszédos hegyaljai mezővárosok nemesei, a legtöbben azonban a felvidéki városok – Bártfa, Eperjes, Kassa – jómódú polgárai közül kerültek ki. Ebben az időben a település lakossága körében a nemesi és a polgárosodó tudat furcsa keveréke kezdett terjedni. Tállya mezővárosi rangot viselt, a város tanácsa és bírája „parasztságnak” titulálta a település lakosságát, belügyeik intézésében mégis polgári öntudat vezérelte őket. A lakosság társadalmi összetételére és rétegződésére nézve árulkodók az anyakönyvekben található adatok: sorra szerepelnek bennük az olyan kifejezések, mint tekintetes, nagytiszteletű -- amiből a felsőbb társadalmi rétegekhez tartozó családok nagy számára lehet következtetni. A „Magyarországban lévő urak, nemesek” szokásait honosították meg életmódjukban, saját ügyeik intézésében.

 

 

A napjainkra kissé megkopott, de lassan megújuló épületeken máig felismerhető az építészetileg egységes település hajdani jómódja, kultúrájának fénye. Még a paraszti réteg házait is kőből rakták és cseréptető került rájuk. Az épített emlékek mellett történelmi és kulturális hagyatéka is említésre méltó: több neves prédikátor működött is, többek között Károli Gáspár; számos nemesi, főnemesi család kötődött a településhez; az itteni evangélikus templomban keresztelték meg Kossuth Lajost 1802. szeptember 21-én, és a katolikus temetőben nyugszik Lavotta János, a magyar verbunkos zene atyja.

A rendkívül gazdag épített és kulturális örökséggel rendelkező szőlő- és bortermelő település ma már borkulturális skanzen, a Világörökség része, és Európa mértani középpontjaként tartjuk számon. Templomai, kastélyai, kúriái, udvarházai, pincéi hívják és várják az idelátogató turistákat.

 

Tállya központjában áll egy csaknem négyszáz éves épület, az egykori Szirmay-kúria. Szárnyas tölgyfa kapuját két faragott oroszlán őrzi. Úgy tartják, az arra járó turista vagy kisgyermek jobb kedvre derül, ha kicsit megsimítja az oroszlánok fejét.

Az oroszlános ház eredetileg a zempléni Szirmay család birtokában volt. A Szirmayak majd nyolc évszázadon át formálták, nevelték szűkebb és tágabb környezetüket. Kúriájuk építése az 1600-as évek elejére tehető, erre az időszakra utalnak a helyreállítás során feltárt durvábban faragott, egyszerűbb díszítésekkel ellátott ablakkeretek. A nemesi birtokközpontként gazdasági szerepet is betöltő épület robosztussága, fekvése azt mutatja, hogy tulajdonosa jómódú, gazdag tapasztalatokkal rendelkező ember volt. A bejárati nagykapu a XVII. századra jellemző barokk-copf betétes díszítményekkel és a mai napig működő, restaurált oroszlános kopogtatóval a ház egyik legszebb része. A kúriát 1760 körül kiegészítették, oszlopokkal, konzolokkal, lunettákkal díszítették. A stílusjegyek alapján valószínűsíthető, hogy a kor egyik legnagyobb osztrák építésze, Franz Anton Hillebrandt, a Magyar Királyi Kamara vezető építésze tervezte át. A Hillebrandt stílusát mutató árkádsoros belső udvarrész és a boltozatos, az eredeti kőburkolatot máig megőrző tornác jelenleg is az épület ékessége. Az átépítés 1771-ben fejeződött be.

 

 

A család tulajdonában álló házban a polgárias, felvilágosult, pezsgő társadalmi élet egészen a második világháborúig tartott. A háborút követő államosítás után több magánlakást alakítottak ki a kúriában. Hosszú évtizedek teltek el, az épület romossá vált, homlokzata tönkrement. Egyedül az oroszlános kapu mutatta a ház egykori pompáját.

Újjászületésére az Oroszlános Borvendéglő 2006-ra befejezett kialakításával került sor. A ház belső tervezését a budapesti Körtér Műterem végezte, Tompos Lajos vezető belsőépítész irányításával. A több művészeti-iparművészeti ágat és kézműves mesterséget (a textiles, a szobrász, a keramikus, a hímző, a fafaragó, a falfestő, az üvegműves, a grafikus, a bútortervező és a festőművész munkáját) összefogó belsőépítészeti tervezéskor végig ott munkált a háttérben a rég letűnt világ tisztelete, üzenetének keresése, amelynek eredménye nagy hatással van az ide belépő vendégekre.

 

 

Az oroszlános kapun áthaladva a reneszánsz tornácon keresztül jutunk a Szirmay Terembe, amely étteremként, kávézóként működik. Innen nyílik a Hollóházi Terem, a kúria damasztos ebédlője. Mindkét helyiségből beléphetünk a szivarszobaként is használt Szalonba. A kúria főépülete alatt fekvő „pinceboltban” kandallós kóstolótermet találunk. A palacktárolón áthaladva a történelmi pinceágba érkezünk.

A szállóvendégeket az épületen belül három lakosztály, a szomszédos Bártfay Udvarházban pedig tizenhárom kétágyas szoba és egy fürdőház várja.

 

 

A bejárati szárnyas tölgyfakapu eredeti formájában maradt fenn. Oroszlánfejes egyedi kopogtatója a ház névadója. A barokk-copf betétes díszítményekből kikövetkeztethető, milyen lehetett az elpusztult homlokzat eredetileg. A napsugár és az örökzöld levél motívum Tokaj-Hegyalja sajátos mikroklímájára utal. A kapu előtt elhelyezett, boroshordókkal megrakott szekér az egykori történelmi borutat szimbolizálja, amely a ház előtt haladt el.

 

 

A feltárás során előkerült a boltozatos tornác régi, megkopottságában is gyönyörű kőburkolata, amelyet így eredetiben csodálhatnak meg a látogatók. Az egész kúria kőből épült, kötőanyagként sarat használtak, a födémhez pedig nád helyett mogyorófa vesszőt. A tornác oszlopai is kőből készültek. Eredetiek az ablakok kőkeretei és kovácsoltvas rácsai, valamit a bejárati vasajtó is. Mai állapotukat restaurálás során érték el. A tornác két külső oszlopa között elhelyezett kőpad a felújításkor került elő, a földmunkák végzése közben. A tornácon tavasztól őszig a padláson fellelt és újragyártatott vesszőfoteleken poharazgathatnak a vendégek.

 

 

Az étterem-kávézó funkciójú Szirmay Terembe belépőt rézhálós borvitrin fogadja a Szirmay-kúria és Tokaj-Hegyalja legszebb boraival. A falon körbefutó üvegezett vitrinekbe Tokaj-Hegyalját bemutató metszetek kerültek. A fűtést egy 1865-ből való jegyzett öntöttvas kályha biztosítja. Az egyedi csillárok fölött a szőlőmintás, színes csillárrózsák más-más évszakban mutatják a szőlőleveleket. A lámpa eredetije egy százötven éves hegyaljai házban található. A márványlapos tálaló tükrén pedig ezt a vidéket dicsérő versidézet olvasható.

Tállya látképét és a hegyaljai hangulatokat idéző festményeket Stark István festőművész készítette. A helyiség ékessége az eredetivel megegyező, újragyártott intarziás parketta.

 

 

A dúsan díszített damasztos ebédlőben kérésre hollóházi porcelánnal terítünk. A mennyezeten a környékre jellemző úri hímzés motívumai futnak körbe, de a függönyökön és az asztalterítőkön is megtalálható ez a minta. A sarokban újragyártott reneszánsz porcelánkályha áll. A felújított régi tálalóban hollóházi porcelánok sorakoznak. Az ajtó fölötti kép a Szirmay-kúria szőlőbirtokát ábrázolja.

 

 

 A szoba egyik része ebédlő, a másik dohányzósarok bőrkanapéval. A dohányzóasztal üveglapja alatt két eredeti úri hímzés látható. A könyvtárszekrény fölötti kereszt fekete diófából készült, és a házavató alkalmából került erre a helyre. A kanapé fölötti falon a 224. pápa, IV. Piusz (Giovanni Angelo de Medici) portréja függ. A hagyomány szerint ugyanis az ő nevéhez fűződik az az anekdota, hogy a tridenti zsinat általa összehívott ülésének magyar képviselőjétől, az akkori pécsi püspöktől ajándékba kapott tállyai bort kóstolva elragadtatásában a következő szójátékot rögtönözte: „Summum pontificem talia vina decent!” A szójáték a latin talia kifejezés kettős jelentéséből fakad, egyszerre jelenti azt, hogy „ilyen” és azt, hogy „tállyai”, tehát a mondatot kétféleképpen fordíthatjuk: A pápához ilyen borok illenek a hegyaljai szőlőtermesztés és borászat kérdéseivel is foglalkozó Szirmay Antal egyik művéből került át a magyar anekdotakincsbe.vagy A pápához tállyai borok illenek. Az esetet több történeti forrás is megörökítette, de szélesebb körű elterjedése éppen a Szirmay családhoz köthető: a XVIII. második felében történetíróként működő, a hegyaljai szőlőtermesztés és borászat kérdéseivel is foglalkozó Szirmay Antal egyik művéből került át a magyar anekdotakincsbe.

 

 

Ebben a boltozatos teremben folyt régen a szőlőfeldolgozás, egészen annak a városi rendeletnek a megszületéséig, amely a rengeteg muslica miatt a város határain kívülre száműzte ezt a tevékenységet. Ez a helyiség a legnagyobb egyterű boltozatos csarnok a környéken. A terem közepét egy aszútábla formájú, hatalmas tölgyfaasztal foglalja el. Régen ehhez hasonló – csak kisebb – asztalon válogatták az asszonyok az aszúszemeket. Az egyedi tervezésű tölgyfa székek a fogasokhoz hasonlóan az oroszlános díszítés formavilágát idézik. A csilláron és a fáklyákon a Rákóczi család címerének motívuma (az ágyúkerék) és színvilága jelenik meg. Hűvös napokon a Kóstolótermet kandalló fűti.

 

 

A palacktárolóban kap helyet a Szirmay-birtok lepalackozott termése, valamit Tokaj-Hegyalja legnevesebb pincészeteinek a borvendéglőben kínált borai.

Az ötszáz éves történelmi pinceág hetven méter hosszan van feltárva. Látható itt gönci hordó és az aszú szedéséhez régebben használt faputtony is. A pinceágban található a muzeális borkészlet, amelynek legrégebbi tétele egy 1940-ből származó hatputtonyos aszú. A muzeális borok megvásárolhatók.

 

 

A kúria konyhája a birtokközpont eredeti konyhájának helyére, a boltíves „füstös konyhába” került. A kúria földszintjének hátsó traktusában és tetőterében Erdeös Éva bútortervező iparművész egyedi vörösfenyő bútoraival berendezett lakosztályok várják a pihenni vágyókat.